Az Országvédelmi Alapból toldják meg a propagandaminisztérium pénzét
A költségvetés vésztartalékához nyúl hozzá a kormány, hogy még több pénzből reklámozhassa saját magát.
A költségvetés vésztartalékához nyúl hozzá a kormány, hogy még több pénzből reklámozhassa saját magát.
Pénteken beadtak egy módosítót a jövő évi költségvetéshez, ebben jelentősen - egy esetben csaknem duplájára - növelik a közbeszerzési értékhatárokat.
Akár 2,4 százalék is lehet jövőre az infláció, ami azért is kínos lehet a kormánynak, mert a költségvetésben csak 0,9 százalékkal számoltak a nyugdíjemeléseknél.
Jövő szeptemberre 3,5 százalékos béremelést irányzott elő a kormány a pedagógusoknak.
A 2017-es költségvetéshez készülő salátatörvénybe csúsztattak bele egyetlen mondatot, ami lehetőséget ad a bejegyzett élettársi viszony teljes átértelmezésére. Civilek riadóztatnak, és arra kérik az ellenzéki képviselőket, használják fel különleges lehetőségüket, amelynek segítségével bizottságban leszavazott javaslataikat is a Ház elé terjeszthetik. Aláírásgyűjtés is indult.
98 fővel növelik az Országgyűlési Őrség létszámát egy, a 2017-es költségvetéshez az utolsó pillanatban benyújtott módosító indítvány szerint. Ez további 850 millió forintba kerül majd.
Zűrzavarral jár, hogy az Országgyűlés újabban már a tavaszi ülésszakon elfogadja a következő év költségvetését. Közben az ideit is át kell írni. Mindemellett a kormány elkezdte a felkészülést a 2018. évi választásokra.
47. Kormányinfó. Lázár béremeléseket és megélhetési rezsicsökkentést ígért. Jön a tejimport korlátozása. Lázár tiszteletre méltó és bölcsnek titulálja Gyurcsányt. Orbán nem tartozik azok közé, akik urizálnának. Lesz mégis szuperkórház, mondja Lázár. Matolcsy Györgyről is beszél – Lázár nem örül az ügynek.
Annak ellenére, hogy elvileg még az idén nyáron megszűnik, a jövő évi költségvetésben még mindig 540 milliárd forintot szán a kormány a Klikre.
Az MSZP szerint megint csak a jómódúaknak és a fideszes haveroknak kedvez a jövő évi költségvetés.